Sziasztok!
Először is üdvözlök mindenkit az oldalon. Egyenlőre nem tudok mit mondani, mint hogy nagyon örülök, ha valaki idetévedt. El szeretném mondani, miről is lesz itt szó az elkövetkező időkben.
Az írás mindig is fontos volt nekem. Mindig próbálkoztam történet írni, mindig van a fejemben valami, de sosem sikerült úgy igazán szavakba foglalni. Egyszer írtam egy blogod, ahova folyamatosan töltöttem fel egy történetet, aztán nagyjából befejeztem a sztorit és úgy mond készen álltam a következő könyvre. Mindig úgy gondoltok az írásra, hogy milyen lenne, ha ez tényleg megjelenne könyvben és tényleg az én nevemmel ellátva olvasnák. Az nagyon jó lenne. De egyenlőre csak veletek osztom meg a történeteket.
Összesen négy megkezdett történetem van, mindegyik máshol jár. Az egyik, amit ez előbb említettem, ha úgy veszük kész van, gyakorlatilag nincs. még egy utolsó fejezetet mindenképp szeretnék hozzá írni, és amúgy is úgy ígértem meg az olvasóknak. Többen írták, hogy érdekel, ezek közül a legtöbb a barátaim között található meg, így nem tudtam őszintén azt gondolják, vagy csak nem akarnak megbántani. Egy ember volt, aki csak néhány dolgot mondott, amiket igyekeztem kijavítani, de ez volt már évekkel ezelőtt.
A négy sztorit is ismertetném.
I.
A legrégebbi, a nagyjából befejezett, egy boszorkányról szól, aki nem csak egy a sok boszorkány közül, hanem egy A boszorkányok közül, akik sok sok évvel azelőtt létrehoztak bizonyos dolgokat. A történetben nem négy főelem van, hanem öt.
Mivel elég fontos boszorkány, sok mindenki támad...ná, hogyha elárulná ki is ő, de mindenki csak találgat. A lényege, hogy a 3 ősboszorkány, akik mindig is tönkre akartak tenni mindent, visszatérnek és kénytelen szembenézni velük, sok mindent feláldozva ezzel.
II.
Szerintem ez lesz a legkevésbé frisselő történet, úgyhogy nem is hozom majd olyan sűrűn a már megírt fejezeteket se.
Ezt akkor kezdtem el írni, amikor el kezdtem nézni a Pretty Little Liars-t, úgyhogy igen, sok mindenben hasonlít rá, lehet koppincsnak híni, habár nem ugyanaz a sztori és csak néhány alapszálat írtam a sorozat alapján.
Ez néhány barátról szól, akik egy titkot őriznek. Konkrétan az egyik lány szemszögéből van, aki kénytelen visszamenni oda, ahol a titok létrejött és kénytelen segíteni megvédeni azt úgy, hogy senkinek ne essen bántódása.
Mivel még csak négy fejezet van kész, plusz a végkifejlett a fejemben, nem tudok róla többet írni. Ez is fent van egy blogomon, de mivel leálltam az írásával, leálltam a bloggal. Addigra már kirekesztettem az összes barátomat, így vélemények sincsenek róla.
III.
Az egyik friss történetem. Az előző kettő már minimum két éves, ez csak fél.
Mivel akkoriban Szürke ötven árnyalatát olvastam, így kissé zaftos a részletektől, ezért ha tudom, jelszót teszek majd rá ( ha valaki tud segíteni abban, hogy meg lehet-e oldani, hogy csak egy bizonyos modulhoz kérjen jelszót, akkor kérem írjon chatbe, e-mail címet, vagy akárott is leírhatja, esetleg itt hozászólásban, nagyon megköszönném.). Igen, ennyire zaftos lett.
Az egy lányról szól, aki nem tudja hogyan kezelje a szerelmet, de szüksége van rá, különben darabokra zuhan és senki nem lesz képes újra összerakni. Vagy mégis?
A részletek miatt, majd csak később, miután megoldottam a jelszót, akkor kezdem el posztolni.
IV.
Végül, de nem utolsó a sorban, a leges legfrissebb, és egyben nagy kedvencem, ami ugyanarról szól, mint az előző sztori, ugyanazokkal a szereplőkkel, de más helyzetekkel, ugyanazzal a törött lélekkel, de más megoldással, más kivitelezésben és néha lesznek olyan részletek, amik egy az egyben az előzőből lettek bemásolva.
Az utolsó két említett sztorit még senki sem olvasta, így vélemény sincs róla. SZívesen fogadok kritikákat, építő, vagy akár leépítő jellegűeket is, ha akartok zidhattok, a III-as miatt hívhattok mindenféle lotyónak, érdekelni fog és igyekszem majd okulni belőlük.
Előre is köszönöm és nagyon izgatott vagyok. :) Tényleg. Sokszor kezdtem blogot, de legtöbbször abbahagytam, vagy csak megnyitottam az oldalt, feljárok, de nem posztolok. Ezt majd nem szeretném elhanyagolni. Nem leszek minden nap, de nem is évente egyszer fogok benézni :)
Amint kész a dizájn, mindenből rakok majd fel egy-egy fejezetet, már az alapján is el tudjátok dönteni, hogy érdekel-e valamelyik, vagy sem és már véleményt s tudtok írni. Valószínűleg csak később fogjátok látni, hogy megfogadtam-e vagy sem, mert már megvan kábé húsz oldal mindenből, és nem szívesen írnám újra őket. (Még érvényben van a III-as posztolási tilalma)
Addig is szép napot!