Azt hittem túl voltam a nap nehezén, de tévedtem.
Éppen hazafelé sétáltam, amikor megpillantottam a napi újságot. Nem szoktam újságot olvasni. Szívesebben böngészek információra éhesen az interneten vagy egy forró teával a kezemben a híradót nézem fél szememmel, míg a másikat az e-maileimen tartom, munkára várva. Most sem vettem volna észre, ha nem kezdett volna el esni az eső és nem lett volna szükségem valamire, amivel meg tudtam védeni a fejem a hatalmas esőcseppektől. Legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásnak az újságot találtam. Amint megpillantottam a standot, egyetlen egy dolgot láttam. Az újságon hatalmas betűkkel fel volt tüntetve a nap legnagyobb eseménye. Először azt hittem, rosszul olvasom, de közelebb mentem és elolvastam még vagy hatszor, hogy biztos jól legyek benne.
- Kérek egyet ebből - mutattam az újságra és szemem le nem vettem róla. A fiú a kezembe nyomott egyet, éppen azt, amit néztem és gyorsan kifizettem neki. Kicsivel többet adtam, mint amennyibe az újság került, de nem érdekelt. Már folytattam is az utam a lakás fele, ahol a legjobb barátommal laktam 4 éve.
Az újságot szorongatva szálltam fel a villamosra. Körbenéztem hely után kutatva és mikor találtam egy üres széket gyorsan leültem és odalapoztam, ahol kifejtik a főoldalon olvasható hírt. Először csak erősen sajgott a fejem, majd elkezdett forogni velem a világ. Nem akartam elájulni, levegőre volt szükségem. Olyan hirtelen pattantam fel a székről, hogy elvesztettem az egyensúlyom, de szerencsémre valaki elkapta a kezem és segített megállni kétlábon.
- Jól van? - kérdezte aggódva az öltönyös férfi. Bizonytalanul bólogattam, de amikor megállt a villamos és le akartam szállni, a lábaim nem engedelmeskedtek. - Leszállna?
Ismét bólogattam, ezúttal kétségbeesetten, mire megállította a bezáródó ajtót és lesegített. Meglepetésemre nem szállt vissza a villamosra. Beszívtam a friss levegőt, de éreztem, hogy nem tudnék mozdulni, így megkapaszkodtam a férfiba. Karomat erősen szorította és lassú lépésekkel eljutottunk egy padhoz, amire leültetett és mellém ült ő is. Elengedett és elővett az aktatáskájából egy kibontatlan ásványvizes palackot. Hálásan elfogadtam és ittam belőle pár kortyot. A szédülés abbamaradt. Vettem egy mély levegőt, de éreztem, hogy egy kósza könnycsepp végigkúszott az arcomon. Gyorsan letöröltem a csíkot, amit maga után hagyott és mosolyt erőltetve magamra a férfi felé fordultam.

- Nagyon szépen köszönöm.

- Szóra sem érdemes. Jobban érzi magát?

- Igen, köszönöm - válaszoltam határozottabban, de közel sem éreztem magam jobban. Habár a szédülés elmúlt, felváltotta helyét a hányinger.

- Ha megbocsájt, akkor itt hagynám egyedül. Felajánlanám, hogy hazaviszem, de a feleségemért kell sietnem a kórházba - mondta mosolyogva, bár az én arcom biztosan rémültnek tűnt, mivel felnevetett és folytatta. - Tegnap született meg a második gyermekünk és megígértem neki, hogy viszek valami ehető és ízletes ételt - emelte fel a másik kezét, amelyben egy zacskót tartott.

- Óh, gratulálok! Siessen, hogy a felesége végre belekóstolhasson abba, ami abban a zacskóban lapul - intettem fejemmel a zacskó felé somolyogva. Az idegen férfiből áradt a boldogság és próbáltam kényszeríteni magam, hogy ragadjon rám is valami, de nem jártam sikerrel.

- Köszönöm a feleségem nevében is. Vigyázzon magára jobban. Messze lakik innen?

- Nem, köszönöm. Tényleg. További szép estét!

- Viszont kívánom - felállt és integetve elment.